Élet a tehéntej után

2021. augusztus 10.

 

Mit fogyasszunk, ha váltani szeretnénk a tehéntejről?

 

Én személy szerint nagyon nagy tej- és tejtermék fogyasztónak számítottam. Imádom a kávét, melyből naponta legalább 3 nagy bögrével is megittam, mellette oda vagyok a finom sajtokért és joghurtokért.

 

Élvezeti értéke mellett persze tudatában voltam az egészségemre gyakorolt pozitív hatásaival is. Magas a kalcium és D-vitamin tartalma, mely a csontjaink egészségéért felel és mellette sok káliumot tartalmaz, mely a sejtjeink egészséges működéséért nélkülözhetetlen ásványi anyag.

 

30 éves koromra viszont észrevettem, hogy estére nagyon is felpuffadok és fáj a hasam. Elég hamar rájöttem, hogy valószínűleg a túlzott tejtermék fogyasztásom lehet az oka. Nincs kimutatható allergiám, de mégis kellemetlen tünetek jelentkeztek.

 

 Az első évben csak a tehéntejet cseréltem le növényi tejre. Pár hétbe telt megtalálni a számomra megfelelőt. Mivel oda figyelek a súlyomra, ezért fontos szempont volt az is, hogy alacsony kalória- illetve szénhidrát tartalmú legyen a választott ital.

 

Lássuk csak, milyen növényi alternatívái találhatóak meg a boltok polcain a tehéntejnek:

 

 

Kókusztej ital:

 

Egy közepes kalóriatartalmú, csonthéjas növényi ital. Kevés tápanyag található benne, viszont eleve édes íze feldobja például a reggeli kávézást.

 

A Koko kókusztej ital hozzáadott cukortól mentes. Krémes, telt ízével fantasztikusan feldobja a különböző smoothie-kat és shake-eket, kiváló müzli készítéséhez, de akár magában fogyasztva is ajánljuk.

 

https://fitocentrum.hu/termekeink/koko-kokusztej-1000ml-natur.html

 

 

Mandula ital:

Személyes kedvencem. Rendkívül alacsony kalória tartalma van, ami bármilyen diétába beilleszthető és a szénhidrát tartalma is rendkívül csekély.

 

Fehérje turmixok alapanyagaként kitűnő választás. Érdemes is fehérjével dúsítani, mivel sajnos saját fehérje tartalma igen kevés.

 

https://fitocentrum.hu/termekeink/the-bridge-mandulaital-8premium-1l.html

 

 

Rizs ital:

A leggyakrabban fellelhető növényi tejital. Édeskés ízét a természetes cukrot adják. Sajnos kalória tartalma magasabb, ezért diétázók fogyasszák mértékkel.

 

https://fitocentrum.hu/termekeink/the-bridge-rizsital-natur-1l-bio.html

 

Szójaital:

Az első tejhelyettesítő ital volt a boltok polcain, még ma is népszerű. Fehérjében gazdag ital, ám szénhidrát- és kalória tartalma is elég magas.

 

Zabital:

Alapja az egyik legnagyobb fehérje tartalmú gabona. Magas vitamin és ásványi anyag tartalma van és a rosttartalma a növényi italok közül a legkiemelkedőbb.

 

Ha kicsit több időnk van és szeretnénk pénztárca barát megoldást, elkészíthetjük magunk is otthonunkban ezeket a csodás kis italokat.

 

Én leggyakrabban zabitalt készítek. Ehhez 10 dkg zabpelyhet megpirítok egy edényben, amikor már kellemes az illata felöntöm 1 liter szűrt, forrásban lévő vízzel. Igény szerint adható hozzá néhány szem datolya az édesítés miatt. Ezután lekapcsolom a gázt és állni hagyom egy órán keresztül.

Ha megduzzadtak a szemek jó alaposan át turmixolom, ha sűrűnek érzem, egy kevés vízzel hígítom. Apró szövésű szűrőn átszűröm egy üvegbe. Hűtőben 3-4 napig is eláll, így mindig annyit készítek, amennyit pár napon belül el is fogyasztok.

 

https://fitocentrum.hu/termekeink/natura-lagy-zabpehely-250g.html

 

 

 

És ha valami egyszerű édességre vágynánk:

Tejberizs diétásan

1 csésze rizs

1 csésze víz

1,5 csésze rizstej

Eritrit

Reszelt citromhéj

Fahéj

Vanília

 

Elkészítés:

A rizst a vízzel feltesszük főni, ha a víz elpárolog, hozzáöntjük a tejet, a reszelt citrom héját és az édesítőt (elhagyható, mert a rizs, a rizstej és a fahéj már magában is édes)

Folyamatos kevergetés mellett addig főzzük, amíg a rizs meg nem puhul, ekkor levesszük a tűzről és 10 percre lefedjük.

Tálaláskor meghintjük fahéjjal.

 

 

Bármilyen növényi italra is cseréljük le a tehéntejet, mindig tartsuk szem előtt, hogy a kalciumot más forrásból biztosan pótoljuk, vagy válasszunk vitaminokkal dúsított tejhelyettesítőt.

Legyen szó akár tejérzékenységről, akár arról, hogy szeretnénk kicsit más íz világot kipróbálni, biztosan meg fogjuk találni a számunkra megfelelő megoldást.