Ha már túlfeszül a húr...

2021. október 18.

A hidegebb idő beköszöntével sokunkon úrrá lehet a rossz hangulat, a stressz.

 

A nyár végével vissza kell rázódnunk a dolgos hétköznapokba. Rohanás reggel az iskolába, óvodába, zötykölődés a munkába, és az idő is hidegebbre fordult. Nem csoda, ha ilyenkor komorabbak leszünk, elhatalmasodik rajtunk a feszültség.

 

Saját tapasztalatból tudom, hogy lehetetlen minden téren megfelelni.

A gyermekekkel leülni minden nap tanulni, gondot fordítani a bepakolásra, a háztartás vezetésére, külön órákra járatni őket, mellette hozni a 100%-ot a munkahelyen. De mégis próbálunk tökéletesen helyt állni, és ez bizony rengeteg feszültséggel jár.   

A stressz bárhonnan érhet minket, ha már úgy érezzük, kell segítség a kezelésére, akkor elsőként csakis a gyógynövények felé tegyünk lépéseket.

A gyógynövények felhasználása egyidős az emberiséggel. Már az ókorban is tisztában voltak azzal az emberek, hogy mely növények lehetnek a segítségükre idegeik kisimításában.

Biztonsággal fogyaszthatjuk őket teaként vagy kapszula formájában is.

Citromfű:

Régóta ismert nyugtató, altató hatásáról. Ráadásul szerencsére illata, íze is mennyei, így boldogan fogyaszthatjuk teáját, vagy párologtathatjuk, fürdővízbe csöppenthetjük illóolaját.

Tea Elkészítése:

Tegyünk egy csapott evőkanál teafüvet 2,5dl forrásban lévő vízbe, majd hagyjuk állni 15 percet.

Szűrjük le, de ne fém szűrővel és ízesítsük saját ízlésünk szerint. Persze legjobb, ha édesítés nélkül fogyasztjuk.

Számos pozitív élettani hatása mellett számomra kiemelkedő, hogy gyermekek is fogyaszthatják, így egy-egy megterhelőbb nap után nekik is hozhat egy kis nyugalmat.

 

Herbária Citromfű tea

Én heti egy alkalommal mindig veszek egy nyugtató citromfüves fürdőt, teljesen ellazít és másnap újult erővel tudok belevágni a napi feladataimba.

A fürdővízbe az Aromax Citromfű illóolaját szoktam adagolni.

Hígítatlan, kiváló minőségű citromfű olaj, természetes, citronellolt, gerániolt és limonént tartalmaz.

A citromfű (Melissa officinalis) friss virágzó hajtásaiból vízgőz- vagy gőzdesztillációval előállított olaj.

Nyugtató, antimikrobiális, görcsoldó hatású.

Fontosabb alkalmazási területei: alvászavarok, szorongás, idegesség, a menstruáció előtti napokban jelentkező fejfájás, ideges eredetű gyomor- és szívpanaszok, Herpes-vírusok okozta szájsebek.

Aromax Citromfű illóolaj

 

Akik a kapszulákat kedvelik jobban, számukra megfelelő segítség lehet az Interherb citromfű kapszula.

Interherb citromfű kapszula

Napközben ajánlott bő folyadékkal lenyelni, amennyiben az alvásunk minőségén szeretnénk javítani, érdemes este lefekvés előtt fél órával bevenni. Elérhető 30 és 60 darabos kiszerelésben is.

A Dr Chen citromfű szirupot is sokan kedvelik vásárlóink közül.

A készítmény a megfelelő relaxációt, az idegrendszer normál működését támogató gyógynövény kivonatokat és vitaminokat tartalmaz folyékony formában.

 

A citromfű levél kivonat (Melissa officinalis) segít fenntartani a pozitív hangulatot és a jó kognitív funkciókat. Támogatja a relaxációt, segíti az elalvást, hozzájárul a nyugodt pihenéshez, az egészséges alváshoz.

 

A komlóvirág kivonat (Humulus lupulus) nyugtató hatással van az idegrendszerre, támogatja a jó minőségű alvást.

 

Az édesgyökér kivonat támogatja az idegrendszer normál működését, az emésztőrendszer komfortérzetét. Megkönnyíti az emésztést, segít fenntartani a nyálkahártya funkcióját a gyomorban és a vékonybélben.

 

A foszfor hozzájárul a sejtmembránok megfelelő működéséhez, részt vesz a normál csontozat és fogazat fenntartásában.

 

A B1-, B2- és B6-vitaminok hozzájárulnak az idegrendszer kiegyensúlyozott működéséhez, a B1- és B6-vitaminok a normál pszichológiai funkció fenntartásához. A B2-vitamin hozzájárul a nyálkahártyák normál állapotának fenntartásához.

 

 

 

A Dr Chen Citromfű terméknél már említésre került a Komló.

Herbária Komló tea

A komló teának tonizáló és nyugtató hatása egyaránt van. Hatóanyaga a tobozában található, ezt gyűjtik.

Idegesség ellen, stresszoldásra, nyugtatóteaként fogyasztható.

Álmatlanság esetén enyhe altató hatása miatt alkalmazzuk. Ideges gyomor- és bélrendszeri panaszok esetén is használható.

Vizelethajtó, étvágyjavító, epehajtó hatású. Húgysavhajtó hatása miatt köszvényre is ajánljuk. Lázcsillapító, féreghajtó hatása is ismert.

 

Interherb Komló kapszula

A komlót ősidők óta használják feszültség csökkentésére, emésztésserkentésre, ételek-italok ízesítésre, tartósítására. A sör jellemzően kesernyés ízét szintén a komlótoboz adja. Nyugtató hatását legjellemzőbb hatóanyagainak a keserűsavaknak, az illóolajoknak és a flavonoidoknak tulajdonítják. A komló kivonata hozzájárul a megfelelő relaxációhoz, a normális érzelmi állapot és a lelki egyensúly fenntartásához, a nyugodt és pihentető alváshoz. 

A készítményben lévő B-vitamin komplex támogatja az idegrendszer kiegyensúlyozott működését és a normál szívműködést.

1 kapszulában lévő 60 mg extraktum megfelel 360 mg komlótoboz őrleménynek

Hatóanyag/napi adag (1 kapszula):

60 mg Komló kivonat

Ebből: 0,3 mg flavonoidok

B1-vitamin (Tiamin): 1,1 mg

B2-vitamin (Riboflavin): 1,4 mg

B3-vitamin (Niacin): 16,0 mg

B6-vitamin (Piridoxin): 1,4 mg

B12-vitamin (Cobalamin): 2,5 µg

Javasolt fogyasztás:

Feszült időszakban, lefekvés előtt 20-30 perccel 1 kapszulát rágás nélkül nyeljen le.Függőséget, reflextompulást nem okoz, bódító hatása nincs. Napközben is szedhető.

 

Herbária Macskagyökér tea

A macskagyökér az egyik leghatásosabb nyugtató gyógynövény. Stresszoldásra, idegességre, szívdobogásra, fulladásra, asztmatikus rohamra, gyomor, béltraktus idegi eredetű bántalmai esetén is alkalmazzuk.

Álmatlanságra, migrénes fejfájásra is ajánlott. Csökkenti az idegességből adódó magasabb vérnyomást. Antidepresszánsokkal, altatókkal, alkohollal együtt nem alkalmazható.

Májbetegeknek nem ajánlott.

Teájából szintén forrázatot készítünk, 15 percig lefedve állni hagyjuk, majd leszűrjük és fogyasztjuk.

 

Nervenpflege

 

Régóta segítőtárs a feszült mindennapokban a természetes hatóanyagú, gyógynövény alapú nyugtató tabletta, a Nervenpflege.

Ideges nyugtalanság, feszült állapot, álmatlanság megszüntetésére.

Feszültségoldó, nyugtató, belső nyugalmat és kiegyensúlyozottságot adó, könnyebb elalvást biztosító gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény.

Minden olyan gyógynövényt tartalmaz,ami kisimíthatja idegeinket.

Adagolás: kúraszerűen 2-3 hétig napi 3X 1-3 tabletta, elalvás elősegítésére lefekvés előtt fél-egy órával 3 tabletta.

12 éves kor alatt, várandós-és szoptató kismamáknak alkalmazása nem ajánlott.

 

Nagyon fontos, hogy a stresszes állapotba ne nyugodjunk bele, igyekezzünk megoldást találni rá.

Ki kell iktatni a stressz forrását, akár meditációval, akár jógával vagy egy hosszabb sétával,akár a fent említett gyógynövénykészítményekkel, mert hosszú távon súlyosabb következmények is követhetik:

-Önértékelési problémák, amelyek akár a párkapcsolatunk megromlásához is vezethetnek.

-Munkateljesítmény visszaesése

-Burnout-szindróma kialakulása

-Környezetünkben lévő kapcsolataink romlása

-Pánikbetegség kialakulása

 

Legyünk Önmagunkkal és a környezetünkkel is harmóniába!