Nyáron sokunk életét keseríti meg: Visszérbetegség

2021. július 12.

Megdöbbentően sokakat, a lakosság közel negyedét érinti a visszérbetegség, ami korábban csak az idősebb korosztályra jellemző probléma volt. Manapság a mozgásszegény életmódnak és az ülőmunkának köszönhetően egyre fiatalabb korban fordul elő.

 

Kialakulását tekintve lehet öröklött hajlam, de az állandó megterhelés is nagyban befolyásolja megjelenését.

 

A panaszok nem csak esztétikai problémát jelentenek, hanem súlyos, életveszélyes következményekkel is járhatnak. Egy igen alattomos betegségről beszélünk, hiszen kezdetben megjelenik a lábon egy-egy hajszálér, később picit dagad a lábunk, vagy elnehezül kisebb séták hatására. És mire orvoshoz fordulnánk, már lehet, hogy csak a műtét segíthet.

 

Ezért érdemes megelőzni a betegséget a természet erejével.

Mivel az ereinkről van szó, érdemes először is belsőlegesen segítenünk munkájukat.

A BioCo termékében található mikronizált diozmin és heszperidin együttesen hozzájárulhatnak a megfelelő vénás keringéshez, az érrendszer egészségéhez, a nehézláb-érzés kezeléséhez. Bizonyítottan jól gátolja a vénák kitágulását, javítja a vénafal-tónust, csökkenti a vénás pangást. Védi a mikrokeringést a gyulladásoktól, csökkenti a hajszálerek átjárhatóságát. Javítja a klinikai tüneteket krónikus vénás elégtelenség (visszérbetegség) esetén, illetőleg aranyeres panaszoknál. A vénás eredetű lábszárfekély esetén is jótékony hatású.

 

Hatóanyagok 1 tablettában: NRV%*

  • Mikronizált diozmin – 450mg
  • Mikronizált heszperidin – 50mg
  • Csalánlevél kivonat – 100mg
  • Szőlőmag kivonat – 50mg
  • C-vitamin – 90mg 112,5%

GambeSlim igazi vérkeringést serkentő, nyiroktisztító főzet, erősíti a kötőszövetet és az érfalakat. Az összetevők segítenek felszámolni a visszereshajszáleres és ödémás lábpanaszokat, továbbá a nyirokpangás okozta narancsbőrt. Elősegítik a láb vénás keringését, enyhítve a nehéz láb érzését. Mindenképp ajánlott a fogyasztása narancsbőr, kötőszöveti gyengeség, puffadt láb esetén.

Az erős kötőszövet és érfal, a jó vér- és nyirokkeringés nem enged utat a visszereknek és a seprűvénáknak.

https://fitocentrum.hu/termekeink/bioco-szolomag-forte-megapack-100db.html

 

 

A BioCo szőlőmag Forte kapszula magas antioxidáns hatásokkal rendelkezik. A szőlőről tudhatjuk, hogy igazán gazdag polifenolokban.

A szőlőmag kivonat magas tápanyag tartalmának köszönhetően sokoldalúan felhasználható termék. Antioxidáns hatásai révén hozzájárul a szervezetben található szabad gyökök elpusztításához. Gazdag omega-3 zsírsavakban, így képes csökkenteni a magas koleszterinszintet, valamint a szív- és érrendszeri kialakulásának kockázatát is.

 

 

A Hillvital Varikoflex különleges alapanyagai között megtalálható a fekete nadálytőszőlőmag és a vadgesztenye. A fekete nadálytövet külsőleg kenőcsök, pakolások formájában használják. Izom-, ideg- és ínhüvelygyulladásoknál is jól bevált módszer a nadálytőből készült borogatás, pakolás. Egyik fő hatóanyaga, az allantoin serkentően hat a vérellátásra. Így kiemelkedően használható visszeres betegségek esetében is. A szőlőmag kivonatot igen előnyösnek tartják a különböző érrendszeri betegségekvisszeres problémák, illetve az azokkal összefüggő érkárosodások megelőzésében. Ugyanis nagyon sok olyan vegyületet tartalmaz, melyek pozitívan hatnak az egészségünkre. A vadgesztenyében található eszcin jótékony hatással van az erekre, különösen a vénákra, éppen ezért gyakran alkalmazzák visszérbántalmaklábszárfekély és vérke-

ringési zavarok esetén.

További gyógynövények a HillVital Varikoflex balzsamban: Aloe vera, árnika, boróka, citromolaj, eukaliptusz, kakukkfű, kamilla, körömvirág, kurkuma, levendula, rozmaring.

https://fitocentrum.hu/termekeink/biomed-vadgesztenye-krem-60g.html

Ajánljuk még a Biomed vadgesztenye krém használatát külsőlegesen napi 3-4 alkalommal visszérgyulladás, valamint feszülő, fáradt láb ápolására.

Hatóanyagai: a termék vadgesztenye, körömvirág, kamilla, árnika kivonatokat és muskotályzsálya, orvosi zsálya illóolajokat, illetve hozzáadott A- és E-vitamint tartalmaz. Összes hatóanyag tartalom: 21,9% gyógynövény kivonat. Mesterséges szín- és illatanyagokat, valamint állati eredetű anyagokat nem tartalmaz!

 

Hatásos lehet még az esti zuhanyzásnál alkalmazott hideg-meleg (nem forró) váltózuhany a lábakra. Ezzel egy kicsit megtornáztathatjuk ereinket.

 

És végezetül néhány jó tanács tőlünk:

Visszeres vagy visszér gyanús panaszokra ne szedjünk fájdalomcsillapítót és ne kezdjünk el gyógyharisnyát hordani anélkül, hogy orvos látta volna. Illetve a másoknak bevált vízhajtó tabletták szedése sem javasolt.