Várjuk a Télapót

2022. november 21.

https://fitocentrum.hu/integ_theme/pictures/QetbYC3hD4sN3s2ZzlO6g2Mcg0G3llKc.jpg width=881 height=568 /

Van néhány napunk amíg megérkezik a Mikulás, ezért érdemes előre számításba venni, hogy mivel is szeretnénk, ha megtöltené a puttonyát. Az én kisfiam hajlamos egy egész zsáknyi édességet is megenni egyszerre. Muszáj kontrollt diktálni neki és tanulva a korábbi hibákból idén törekedni fogunk a kisebb illetve egészségtudatosabb csomag kérésében. Ez nem azt jelenti, hogy csak mentes finomságokat rejt majd a csizmája, hanem azt, hogy tudatosan választjuk ki az ajándékokat a Mikulással együtt. Akik mentes finomságokat keresnek azok számára is rengeteg alternatíva létezik, így biztosak lehetünk benne, hogy a nagy szakállas Télapó talál mindenki számára édességet. Ha mégis segítségre szorulna, vagy esetleg betérne hozzánk a Mikulás mutatom, hogy milyen mentes finomságokat vihet majd a zsákjában, hiszen egy igazi Mikulás mindig tudja, hogy ki mit szeret és ki az, akinek speciális étrendet kell betartania. Én azért az édességek mellett igyekszem kevés gyümölcsöt is belecsempészni a csomagba. Imádom a kisfiam csillogó szemét nézni, ahogy az ablakban várta tavaly is a Télapót és a rénszarvasokat a nagy szánjukkal. Varázslatos élmény, amikor reggel rohan le a lépcsőn és lesi a kis csizmácskáját és közben nyugtatja magát, hogy én nagyon jó kisfiú voltam egész évben, így nekem biztosan hozott ajándékot a Mikulás. Úgy érzem ezekért a pillanatokért érdemes mindennap felkelni és hajtani előre.

https://fitocentrum.hu/integ_theme/pictures/ZYrts4b9nudTSGh5SFdT4akz4KRhvOsu.png /

Mentes finomságok

Úgy gondolom a mai világban már egy ételallergiás számára sem nehéz egy ajándékcsomagot összeállítani, legyen szó a hétköznapokról vagy egy eseményről, szerencsére bőséges választékkal rendelkezünk. Ha valaki a cukor fogyasztását szeretné kicsit visszább venni és ezzel védeni a fogakat, arra is vannak lehetőségek. Decemberhez közeledve mégis miket keresnek a vásárlók? Hát persze, hogy szaloncukrot, mikulást, nyalókát és apró cukorkákat akár egy adventi naptárba rejtve. Milyen nagy öröm, amikor mindennap ki lehet nyitni egy kis ablakot és ott vár egy kicsi kis ajándék.

Szaloncukor választék

Mentes szaloncukrok közül a Szafi reform szaloncukrait találhatjátok meg a polcunkon. Több szempontból is jó választás, hiszen garantáltan gluténmentes, tejfehérjementes, szójamentes, vegán, hozzáadott cukrot nem tartalmaz. Tavaly is nagy sikere volt, így a meglévő 3 íz mellett idén 2 új íz is felkerült a kínálatra.

Kapható ízek: Vegán túrókrémes, mogyorókrémes, kókuszos, rumos-kakaós és erdei gyümölcsös

https://fitocentrum.hu/integ_theme/pictures/ePhy9NXbWdPiDwCHlEEJt6BIsc0QFuJU.jpg width=1118 height=424 /

Mikulás figura

Vásárlóink évek óta tudják, hogy novemberben már kapható nálunk a tejmentes mikulás is, amit kókusztejporral készítettek el.

https://fitocentrum.hu/integ_theme/pictures/zenxRrPvviizKlzjGnqXpc9GdQJzbuMK.jpg width=789 height=880 /

Nyalóka

Süsü gyümölcsízű nyalóka, cukormentes, töltetlen keménycukorka, édesítőszerrel.

Xilittel készült nyalóka is található a polcon.

https://fitocentrum.hu/integ_theme/pictures/UCLbTZYQZHPNSA929ibVMjwP9IHbdvA8.jpg width=574 height=574 / 

https://fitocentrum.hu/integ_theme/pictures/ug0B3PhWfMqqsCeyrVWJ0bDfYgcGnE4R.jpg width=730 height=691 /

Cukormentes finomságok

Ki ne szeretné a gumicukrot? Szerintem minden gyermek és akár felnőttek is odáig vannak érte. A legjobb, hogy létezik cukormentes változatban is, ami egy cukorbeteg kisgyermek számára óriási öröm.

Táblás csokik, nyápolyik, kekszet.

Természetesen a csokoládéról vagy a kekszekről sem kell lemondaniuk, mert többféle ízben, kiszerelésben található a fitopolcokon.

https://fitocentrum.hu/integ_theme/pictures/siJlEFf2rQl14u1fpCx1x0t1awGIaCXD.jpg width=962 height=775 /

Gluténmentes finomságok

A szaloncukor és a mikulás figura mellett természetesen más is elfér még a csomagban, ilyen például a ropi, nápolyi, csokoládé, kekszek, természetesen gluténmentes változatban. Nagyon fontos az arra érzékenyek számára, hogy megbízható legyen a termék, amit választanak, tehát biztosan ne tartalmazzon glutént, így nyugodt szívvel el tudják fogyasztani a gluténérzékenyek is.

https://fitocentrum.hu/integ_theme/pictures/B1jNS2so5StTtrNtUdZEcJkn7Kwg8GhK.jpg width=958 height=830 /

Tejmentes finomságok

Azok számára is vannak megoldások, akiknek tejesen ki kell zárniuk a tej minden formáját az étkezésükből. Kicsit jobban meg kell néznünk az összetevőket és címkén található jelöléseket, hogy semmilyen tejszármazék ne kerüljön bele. Természetesen találunk többféle finomságot, mint a nápolyik, táblás csokik, csokoládé szeletek és persze a Szafi reform tejmentes szaloncukrok.  

https://fitocentrum.hu/integ_theme/pictures/43BYEl75OoSAtTSn2jzff1ND1xu3Ii0M.jpg width=845 height=1021 /

 

Bízom benne, hogy sikerült segítenünk a kedves, öreg Télapónak és meg tudja tölteni zsákják minden földi jóval. Kedves Gyerekek! Ne feledjétek december 5.-én este kitenni a szép

fényesre tisztított csizmákat és a Télapó nagyon szereti, ha valamilyen verssel várjátok! 

Télapó itt van

Télapó itt van,
Hó a subája,
Jég a cipője,
Leng a szakálla,
Zsák, zsák, teli zsák,
Piros alma, aranyág.

Két szarvas húzta
Szán repítette,
Gömbölyű zsákját
Száz fele vitte.
Zsák, zsák, teli zsák,
Piros alma, aranyág.

https://fitocentrum.hu/integ_theme/pictures/npOmghdMW0JYNaLmay88Mt7A3QbR1vOo.jpg /